"Drogprevenciós tevékenység hatékonysága" kérdőív
Az Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának Környezeti Nevelés alprogramjában vizsgáljuk az iskolai drogprevenció hatékonyságát, a jelenlegi iskolai prevenció eredményességét. Ebben a kérdőívben a drogfogyasztás mellett arról gyűjtünk adatokat, hogy az iskolák (középfokú oktatási intézményekig bezárólag) milyen formában foglalkoznak a drogfogyasztás megelőzésével. Kíváncsiak vagyunk, hogy mennyire változatos formákban kerülnek elő a drogok hatásai, és mennyire sikerült ennek a témának a fontosságát tudatosítani. Összehasonlításul, az élővilág sokféleségének védelmével kapcsolatos kérdéseket teszünk fel, mivel ez a téma hasonlóan fontos, és kötelezően szintén a természettudományi témájú tantárgyak tananyagában szerepel.
Célközönségünk 18-26 évesek, de más korosztályba tartozók válaszaira is kíváncsiak vagyunk, akkor is, ha az iskolai tevékenységre vonatkozó kérdésekre nem válaszolnak, vagy nem pontos a válaszuk.
A kérdőív névtelen, nem tartalmaz semmilyen olyan információt amely alapján kitöltőjét azonosítani lehetne. A kitöltött kérdőívek adatai a kutatásban résztvevők számára is csak egy táblázat formájában látszanak. A kérdőívből készített beszámolók nem tartalmaznak személyre lebontott észrevételeket, és nem vezethetőek vissza a kitöltők iskolájára, munkahelyére.
A kérdőív kitöltése önkéntes - kérdések nagyrészt opcionálisak. Ahhoz, hogy a kutatás sikeres legyen, nagyon fontos, hogy amennyire csak lehet, őszintén és megfontoltan válaszolj! Ha egyik lehetséges választ sem találod teljesen megfelelőnek, abban az esetben jelöld be azt, amelyik a legközelebb van a helyesnek ítélthez! A kérdőív 24 feleletválasztós kérdést tartalmaz.
Köszönjük a segítséget!


A felmérés lezárult, már nem gyűjtjük a válaszokat.
Köszönjük érdeklődését!


Köszönöm válaszait, és Önnek is ajánlom a Kerdoivem.hu-t, mellyel gyorsan és egyszerűen készíthet online kérdőíveket!