"Téged jól motivál az edződ?" kérdőív
Tisztelt Résztvevő!

Ön egy tudományos kutatásban vesz részt, amelynek vezetője Dr. Bárdos György, az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének munkatársa.
A vizsgálat alkalmával egy sportpszichológiai kérdőívcsomag 8-10 percet igénylő kitöltésére kérjük fel. A kutatás célja A Sport Területén Észlelt Motivációs Környezet Kérdőív hazai sportolói mintán történő kipróbálása. A kérdőív az edző által teremtett motivációs környezetet hivatott mérni. A kutatásban emellett az egyéni motivációs irányultságot térképezzük fel.
Fontos tudnia, hogy a vizsgálatban való részvétel önkéntes és teljesen anonim, a résztvevőket semmilyen módon nem áll módunkban és szándékunkban azonosítani. A kitöltés bármikor indoklás nélkül megszakítható.
Kérjük, hogy a kérdőívek megválaszolása során lehetőleg nyugodt helyen tartózkodjon, ahol nem zavarhatják meg, és lehetőség szerint az elejétől a végéig egyszerre válaszolja meg a kérdéseket. A kérdések megválaszolásakor igyekezzék első megérzésére hagyatkozni, hiszen nincsenek jó vagy rossz válaszok, a saját érzéseire, választásaira vagyunk csak kíváncsiak.
Tájékoztatjuk, hogy szigorúan bizalmasan kezelünk minden olyan információt, amit a kutatás keretén belül gyűjtünk össze. A kutatás során nyert adatokat biztonságos számítógépen őrizzük. A kutatás során nyert adatokat táblázatban név nélkül összegezzük, statisztikai elemzéseket végzünk rajta, amelyekből egyetlen résztvevő azonossága sem állapítható meg. A kutatás során kapott statisztikai eredményekről később publikáció jelenik meg, amiről kívánságának megfelelően szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást adunk, melyet az eltesportkutatas@gmail.com email címen kérhet.

Kérjük, amennyiben elmúlt 18 éves és egyetért a fenti feltételekkel, és hozzájárul a kutatásban való részvételhez, alább pipálja ki az igen gombot!


A felmérés lezárult, már nem gyűjtjük a válaszokat.
Köszönjük érdeklődését!


Köszönöm válaszait, és Önnek is ajánlom a Kerdoivem.hu-t, mellyel gyorsan és egyszerűen készíthet online kérdőíveket!